A nívót választom
Hiszem: nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.
Minőségről egy percben
Minőségről egy percben
Sikereinkről röviden
Top 100 – a vállalkozók krémje!
2017-ben úttörő kezdeményezés indult. A KKV Top 100 keretében díjazzák azokat a kis-és középvállalkozásokat, amelyek kiemelkedő szakmai értéket képviselnek, bevételük minimum 250 millió forint, legalább 10 főt foglalkoztatnak, és a legutóbbi 2 lezárt pénzügyi évben pozitív eredményt tudtak felmutatni. A KKV Top 100 azonban több, mint elismerés: közösség, amelynek tagjait networkinggel, kiadványokkal és konferenciákkal segítik a további üzleti sikerek elérésében. A kezdeményezés minőségügyi és kisvállalkozói szemmel is rendkívül előremutató. A KKV-szektor a gazdaság motorja: csapatommal, a CertUnionnal pedig az a célunk, hogy segítségünkkel az ügyfeleink acélosan erős fogaskerekekké váljanak ebben a fontos gépezetben.
Szerethető munkahely a CertUnion – és nem csak szerintünk!
A DreamJo.bs csapata 2017 őszén elhatározta: felkutatja azt a 100 magyarországi munkahelyet, ahová még hétfőn is mosolyogva járnak be az emberek. 430 pályázó, közel 600 fős zsűri, csaknem 3000 leadott szavazat – néhány szám, ami a hatalmas érdeklődést kiváltó versenyt jellemezte. Pályaműként szöveg és fotók tolmácsolásában kellett átadni, mit jelent nekünk a vállalatnál dolgozni nap, mint nap. A CertUnion munkaszeretete és életöröme úgy tűnik, a monitoron keresztül is átível, így a 2017/2018-as versenyévben büszkén viseljük a Szerethető Munkahely címet.
Magyar Minőség Portál díjas a certunion.com
A minőségirányítás sokoldalú feladat: mit sem érnének az ügyfeleinknek felépített rendszerek, ha mi magunk nem a minőséget képviselnénk. Ezért volt örömteli visszajelzés, amikor 2017. november 7-én, a Magyar Minőség Hete keretében a CertUnion Kft. honlapja vehette át a Magyar Minőség Portál díjat. A címet minőségüggyel foglalkozó weboldalak, vagy más tematikájú, kiemelkedő nívót képviselő portálok nyerhetik el. Mindennapi feladataink mellett küldetésünknek érezzük, hogy folyamatosan frissülő, színes szakmai tartalommal fogadjuk az oldalunkra látogatókat. Hálásak vagyunk, hogy olvasóink hűségükkel, a társaság tagjai pedig szakmai elismerésükkel jelzik: jó úton járunk.
Sikereinkről röviden
KKV Top 100
a vállalkozók krémje!
2017-ben úttörő kezdeményezés indult. A KKV Top 100 keretében díjazzák azokat a kis-és középvállalkozásokat, amelyek kiemelkedő szakmai értéket képviselnek, bevételük minimum 250 millió forint, legalább 10 főt foglalkoztatnak, és a legutóbbi 2 lezárt pénzügyi évben pozitív eredményt tudtak felmutatni. A KKV Top 100 azonban több, mint elismerés: közösség, amelynek tagjait networkinggel, kiadványokkal és konferenciákkal segítik a további üzleti sikerek elérésében. A kezdeményezés minőségügyi és kisvállalkozói szemmel is rendkívül előremutató. A KKV-szektor a gazdaság motorja: csapatommal, a CertUnionnal pedig az a célunk, hogy segítségünkkel az ügyfeleink acélosan erős fogaskerekekké váljanak ebben a fontos gépezetben.
Szerethető munkahely a CertUnion
és nem csak szerintünk!
A DreamJo.bs csapata 2017 őszén elhatározta: felkutatja azt a 100 magyarországi munkahelyet, ahová még hétfőn is mosolyogva járnak be az emberek. 430 pályázó, közel 600 fős zsűri, csaknem 3000 leadott szavazat – néhány szám, ami a hatalmas érdeklődést kiváltó versenyt jellemezte. Pályaműként szöveg és fotók tolmácsolásában kellett átadni, mit jelent nekünk a vállalatnál dolgozni nap, mint nap. A CertUnion munkaszeretete és életöröme úgy tűnik, a monitoron keresztül is átível, így a 2017/2018-as versenyévben büszkén viseljük a Szerethető Munkahely címet.
Magyar Minőség Portál
díjat nyert a certunion.com